Tegnap megnyílt
Nagyváradon a Gaudeamus vándorkönyvvásár, amely immár harmadik alkalommal
érkezett el Bihar megye központjába. A nagy érdeklődésre számot tartó eseményen
az Europrint kiadó kizárólag magyar nyelvű könyvekkel jelentkezik.
A Nagyvásártéren (December 1. park) a Román
katona szobra mellett felállított nagy sátor előtt zajlott le tegnap fél egykor
a Gaudeamus könyvvásár hivatalos megnyitója. Az esemény fő szervezője, a Román
Rádió nevében Bogdan Roşca köszöntötte a főként diákokból álló érdeklődőket,
kiemelve, hogy e vándorkiállítás Nagyváradon fejlődött a legnagyobb mértékben
az elmúlt három év során, majd elmondta, hogy minden idény során egy
tiszteletbeli elnököt választanak az eseménynek, aki az idén nem más, mint
Lucian Silaghi, a Bihar Megyei Kulturális Igazgatóság vezetője. Silaghi a
megnyitón örömét fejezte ki azért, hogy a mostani váradi könyvvásár Mihai
Eminescu irodalmi bemutatkozásának százötvenedik évfordulója jegyében zajlik,
aminek emlékére rögtön a megnyitóbeszédek után egy flash mobot is szerveztek a
váradi Mihai Eminescu Főgimnázium részvételével. Ezt megelőzően még Ilie
Bolojan, Nagyvárad polgármestere is köszöntötte a megjelenteket, megköszönve
mindazoknak a munkáját, akik részt vettek ennek a könyvvásárnak a
megszervezésében. A köszöntőbeszédek után zajlott le maga a villámcsődület. Az
eminescus diákok kézről kézre adták Eminescu első nyomtatásban megjelent művét,
a De-aş avea című versét. A sor a könyvsátortól indult, és a Sebes-Körös jobb
partján elhelyezett Iosif Vulcan-szoborig nyúlt, hisz ő adta ki a verset a
Familia folyóiratban. A szobornál Ioan Moldovan, a folyóirat jelenlegi
igazgatója vette át a verset.
A könyvvásáron egyébként hatvanhat kiadó
árusítja portékáit negyvenhárom standon. Túlnyomórészt természetesen könyvek
kaphatók itt, de emellett albumok, hanghordozók, pólók és papíráru is gazdára
vár. A könyvsátort körbejárva megállapítottuk, hogy egyedül a nagyváradi
Europrint könyvkiadó árul magyar nyelvű könyveket a vásáron, ehhez a kiadóhoz
kapcsolódik egy esemény is: ma délután öt órától mutatják be Sorbán Attila
könyvének, a Mondd szépen, ámen című kötetének román nyelvű változatát, melynek
címe Spune frumos, amin. A magyar nyelvű kínálatot leszámítva igen széles
választék várja az érdeklődőket a Gaudeamus könyvvásáron, gyerekkönyvektől,
színes albumokon, ismeretterjesztő kiadványokon, nyelvkönyveken át a
szépirodalomig és a vallásos tárgyú kiadványokig sok minden megtalálható, sőt,
még a legionárius szélsőjobboldali román propaganda kiadványoknak is jutott egy
saját stand a Gaudeamuson. A vásáron mintegy harminc esemény zajlik majd
ezekben a napokban, könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, vasárnap egy órai
kezdettel pedig a különböző díjátadások lesznek.
A könyvvásár szombatig 10–20 óra között, vasárnap pedig 10–15 óra
között várja a könyvbarátokat, a belépés ingyenes.
Papp István