2021. december 30., csütörtök



Aki ezt a könyvet elolvassa, azt a kézzelfogható megállapítást szűrheti le belőle, hogy ez nem csupán a zsidóság elleni elképzelhetetlen hajsza történelmi dokumentuma, amelynek beláthatatlan jövendő időkre elriasztó példa gyanánt kell szolgálnia, hanem az a vadállati kegyetlenség, amely a sötét emlékű fasizmust jellemezte, és vele együtt a német haláltáborokat létesítette, nem csupán zsidó-, hanem éppoly keresztény-, mint zsidóügy, mert hiszen a fasiszták keresztényeket is éppen úgy üldöztek és halállágerekben kínoztak halálra, mint zsidókat. Ez hát nem zsidó-, de nem is keresztény-úgy, ez egész Európa, sőt az egész földkerekség minden kultúremberének ügye, amelyet ily történelmi dokumentumok segítségével lehet csak megismerni, és talán örök időkre felszámolni.
Ez a könyv, azonkívül, hogy történelmi dokumentum, az apai szeretet himnusza is. Szinte első lapjától az utolsóig végigvonul rajta a fia életét féltő, azért aggódó, és fiáért saját életét is feláldozni kész apa végtelen szeretete, amely valóban csodákat művelt, és minden akadályon át győzedelmeskedő, mérhetetlen, szinte csodatevő akaraterőt jelent.
Ez a könyv voltaképpen egyéni élmények tükörképe, de ugyanakkor kaleidoszkópja azoknak a kisebb-nagyobb, szörnyűbb vagy kevésbé szörnyű eseményeknek, amelyek úgy, még a rettenetes testi és lelki szenvedések között is élesen figyelő ember és nem utolsó sorban: tehetséges elbeszélő meglátásainak prizmáján keresztül, bár nem csillogó, hanem sötét, sőt fekete színek tömegével váltakoznak lelki szemeink előtt, és amelyek hol borzadállyal, hol meg az emberi gyarlóság fölötti felháborodással vagy éppen megvetéssel töltenek el bennünket. Ismétlem: egy ember élményeinek visszfénye ez a könyv, de ezek az az elbeszélő meglátásainak színein, realitásain keresztül mégsem egy ember egyéni ügyének mutatkoznak, hanem egy egész – hála az Égnek, elég rövid – korszak sötétségére vetnek világosságot, és ez a könyv ezzel mindenki könyvévé magasztosul.
Jóllehet ez a könyv a maga nemében nem a legelső, hiszen már több kötet jelent meg a németországi halállágerek borzalmairól, de ily könyv, amely ily részletes és szigorú tárgyilagossággal, és az átélt események természete folytán ily izgalmas érdekességgel tárgyalná a gettózások, deportálások és haláltáborok szörnyű történelmét, még nem került kézbe, és állíthatom, ez a könyv mint történelmi dokumentum ebben a vonatkozásban is messze felülmúlja a hasonló tárgyú kiadványokat.
De különben is az a tény, hogy a könyv Váradról indult ki, onnan, ahol az akkori egész Magyarországon legrettenetesebb volt a zsidóüldözés, a gettózás, és ahol a szerző ezt a könyvet megírta, megkülönböztetett érdekességet kölcsönöz ennek a nagy történelmi munkának és éppen ezért, különösen a váradiak számára, felbecsülhetetlen értéket jelent.
A könyv oly meglátásokat tartalmaz és három, németországi haláltábor életét oly világos és tiszta egyszerűséggel tárgyalja, és annyira filmszerűen vetíti elénk, hogy olvastán valósággal bele tudjuk képzelni magunkat a borzalmakba és szinte ismerőssé válnak szereplői, ismerőssé a táj, a vidék, ahol az események lejátszódtak, amelyeket oly élesen tud érzékeltetni a jó elbeszélő szerző.
A könyv megjelenését mindnyájan csak örömmel és szeretettel üdvözölhetjük, és amikor Horvát Ernő útjára bocsátja, meggyőződésünk, jóval felül fog emelkedni még azon a sikeren is, amelyet talán maga Horvát Ernő sem mert hozzáfűzni.
Nagyvárad, 1947 Ötvös Béla

 

2021. november 2., kedd

 

A mindennapi élet eseményeinek hivatott krónikása a napi sajtó. Az újság, a hírlap az, amely az életben előforduló kis és nagy dolgokat, derűs vagy szomorú eseményeket, az Élet által írt vígjátékokat vagy drámákat a jövő számára – úgynevezett gyors hírszolgáltatással – megörökíti. Az újságíró az Élet íródeákja, aki tulajdonképpen a közönség szolgálatában áll. A közönségnek dolgozik, a közönségnek ír és ő a számontartója a közönség körében az Élet követelményei szerint előforduló eseményeknek. És minthogy az Életben előforduló minden esemény saját körünkből való, mindnyájunkat érdekel. Nincs a világon olyan história, amely valamennyire, kisebb vagy nagyobb mértékben, közelről vagy távolról, keletkezésében, esetleg kihatásaiban vagy következményeiben ne érintene bennünket. Hiszen, ha a fájdalom gyakorta megismétlődő, az Élet törvényei szerint elmaradhatatlan drámai esemény, vagy a – bizony – ritkább derűs események között egyszer-egyszer egy, koncepciójában nagyobb és nevezetesebb, meg idegeinkre inkább ható história kerül az újságíró tollára, legyen az bármilyen természetű, a közönség körében napokig élénk beszéd tárgyát képezi. Ez onnan van, hogy a mindennapi életben előforduló események iránt az emberi lélek szinte mágnetikus fogékonysággal bír. Így van aztán, hogy ami történik az Életben, az mindnyájunk eseménye.

Az újságíró pedig feljegyzi a történt eseményeket, számot ad róluk az ő közönségének. Csakhogy a napi sajtó, illetve az újság csak huszonnégy-huszonnégy óráig él. Akkor új nap következik és minden új napnak megvan a maga újságja.

Az előző nap újságja másnapra már régi használt papírrá lesz. Nagyon ritka hely az, ahol a lapokat gondosan megőrzik évről évre, ellenben az általános úzus az, hogy mihelyt megérkezett a friss lap, az előző napilapot nem vesszük többé kezünkbe, ha csak direkt megőrzésre félre nem tettük. Így aztán azok az események, amelyeket az újságíró, mint hű krónikás, megörökíteni akar újságja hasábjain, az elmúlásba, pusztulásba vesznek. Szebbnél szebb históriák, derűs vagy szomorú, vidám vagy drámai epizódokra borul rá ilyenformán a feledés szürke fátyola. Pedig hány olyan história fordul elő az életben, amelynek mint kimagasló és érdekes eseménynek nem szabad huszonnégy óra elmúlta után a múlt ködébe vesznie, amelynek élnie kell a rohanó új idők folyamán is.

Ez a könyv, amelyet Krónikák könyve címmel most kiadok, ezt a célt szolgálja. A nagyváradi újságírói működésem eddigi hat esztendeje alatt előfordult és általam megírt nagy eseményeket összegyűjtöttem és könyv alakban kiadom. Az olvasó könyvemben sok-sok ismerős névvel fog találkozni. Hat esztendő krónikáit adom át a holnapnak, a jövőnek, hat esztendő históriáiról lebbentem fel könyvemmel a feledés fátyolát, és célom, hogy ha a kedves olvasó kezébe veszi könyvemet, pár órára újból maga előtt láthassa a múltat, emlékezzék azokra a szomorú vagy vidám eseményekre, amelyeknek emléke az elmúlt idővel együtt egyre jobban elmarad mögöttünk.

Amikor e könyvemet a közönség felé nyújtom, az a meggyőződésem, hogy egy mulaszthatatlan kötelességnek teszek eleget, olyannak, amellyel a közönség megértését is bizonnyal megtalálom. És hiszem, hogy a közönség, amelynek én immár közel tizennégy esztendő óta írom hűségesen a napi krónikákat, és amely eddig szeretettel fogadta írásaimat, most is szívesen fogadja új könyvemet, a Krónikák könyvét.

Nagyvárad, 1920. január hóban. Ötvös Béla