Kilencven esztendőt tölt vasárnap az erdélyi magyar nyelvművelés doyenje, Murádin László nyelvész. Szerteágazó nyelvészi és nyelvművelői munkásságát Komoróczy György méltatja.
A címül választott mondat az erdélyi magyar
nyelvművelés jelesével, Murádin László kolozsvári nyelvésszel készült
beszél-getésben hangzott el a következőképpen: „Bár a nyelvi vétségeket időnként
magam is szóvá teszem, de vallom, hogy nem ez a súlypontja a nyelvápolásnak, a
helyes nyelvhasználatra buzdító munkának. Felfogásom egyszerű: szeretem
anyanyelvemet, ezt a minden előttem élt magyarnak drága örökségét, ezt a minden
utánam jövő magyarra átszármaztatandó csodálatos nyelvet. Kötelességemnek érzem
szerkezetének megismertetését, a nyelvi műveltség emelését. Csakis a nyelvi
műveltség emelése vezethet a helyes magyarság szabályainak betartásához.”
Veleszületett adottságának köszönhető, hogy tudományos és tudomány-népszerűsítő
munkásságát nem olyan rég, 88 évesen hagyta abba. 2020. november 29-én 90.
születésnapja alkalmából köszöntjük Őt: pályatársai, olvasói, barátai. Isten
éltesse sokáig! Valahányszor nyilatkozott e sorok írójának, óhaját is
megfogalmazta: „Szeretném, ha a Hargita Népében írnád, mert akkor Csíkszépvízen
is elolvassák.”
Az aranyosszéki Harasztoson pedagóguscsaládban született és nevelkedett Murádin
Lászlót érettségi után az irodalom szeretete vitte a kolozsvári Bolyai Egyetem
magyar szakára. Visszaemlékezése szerint az 1950-es évek elején az
irodalomtörténet csupa ideológiai eszmefuttatás volt, ezért számára üdítően hatott
a nyelvtudomány száraz adatszerűsége. Nyelvészeti érdeklődését a múlt század
egyik legjelesebb nyelvtudósa, Szabó T. Attila keltette fel. Amint a tanítvány
mondta: Szabó professzor imponáló anyagismerete felvillantotta a nyelvnek az
adatokból kibomló csodálatos világát.
A nyelvművelés iránti vonzalmának kialakulásában
Kosztolányi Dezső Erős várunk a nyelv című, nyelvművelő írásokból összeállított
kötete játszott fontos szerepet. Diplomaszerzés után tanársegéd Kolozsváron a
Bolyai Egyetem magyar nyelvészeti tanszékén, majd a Nyelvtudományi Intézet
tudományos kutatója/főkutatója évtizedeken át, nyugdíjazásáig. Részmunkaidőben
nyugdíjasként is dolgozott tudományos műhelyében. Kutatási területe a magyar
nyelvjárástan, a hazai magyar nyelvjárások nyelvföldrajzi vonatkozásai.
Munkatársa volt az Európai Nyelvatlasznak, tagja volt a román akadémiai
nagyszótár etimológiai bizottságának. Kitüntetései: Csűry Bálint-emlékérem
(Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 1974), Nyelvőrzés Díj
(Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000), Lőrincze-díj (Anyanyelvápolók
Szövetsége, Budapest, 2002), Mikó Imre-emléklap (Kolozsvár, 2006), Magyar
Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (Budapest, 2011).
Több erdélyi napi- és hetilapban közölt évtizedeken át nyelvművelő cikkeket, a
rendszerváltozás után a kolozsvári Szabadságban heti rendszerességgel – 88 éves
koráig – írta anyanyelvi ismeretterjesztő cikkeit. Szerkesztője volt a
Kolozsváron megjelenő, tekintélyes Nyelv és Irodalomtudományi Közlemények című
folyóiratnak és nyugdíjasként is bejárt – ha nem is mindennap – egykori
munkahelyére, a Nyelvtudományi Intézetbe. Nyelvművelő írásaiból 14 kötete
jelent meg. A hazai és magyarországi nyelvészvilág nem kis csodálkozására
egyedül jelentette meg A romániai magyar nyelvjárások atlasza című munkáját,
amely terjedelme és adatai szerint egy egész kutatócsoportnak is becsületére
válna (csaknem félmillió nyelvjárási adatot tartalmaz). Nyelvtudományi
szakszerkesztője volt a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonnak.
A Kolozsvári Akadémiai Bizottság Nyelvtudományi Szakbizottsága 2015-ben a hazai
magyar nyelvészekről szóló sorozatát ővele indította útjára (Erdélyi magyar
nyelvészek 1. Murádin László).
Figyelmet érdemel egyebek mellett nyelvünk erdélyi, romániai helyzetével,
állapotával, a politikával is összefüggő gondolata: „Az erdélyi magyar
nyelvművelés ma már küzdelem. Küzdelem nyelvünk fokozatos elrománosodása,
elrománosítása ellen, küzdelem a magyar nyelvért, a magyar nyelv megőrzéséért.
A nyelvművelésnek a maga sajátos módszereivel tudatosítania kell mindenkiben,
hogy önazonosságunk egyik fontos, talán legfontosabb ismérve a nyelv. Az édes
anyanyelv.”
Elképzelhető, ha Csíkszépvízen köszöntenék a jeles nyelvjáráskutatót,
elhangzana ilyen mondat is: Sok mái napot, Tanár Úr!
hargitanépe