Ez a könyv nem más, mint a
hetvenes évek első harmadában rögzített látlelet, dokumentumsorozat egy falu
építészeti arculatáról, eltűnőben lévő építészeti kutúrájáról, amely falu a
külvilág számára elsősorban nem erről volt ismert, nem emiatt volt jelentős. A
kötetben huszonhárom épület felmérési rajzai találhatók, a hozzájuk tartozó
fényképanyaggal együtt, mely az épületek megismeréséhez, állapotuk, karakterük
rögzítéséhez, a rajzok értelmezéséhez feltétlenül szükséges.
Az Europrint kiadó 2000-es megalakulása óta számos témakörben jelentet meg tartalmilag és formailag egyaránt színvonalas kiadványokat. Kortárs és klasszikus irodalmi műveket, esszéköteteket, filmes, színházi, zenei és képzőművészeti tárgyú könyveket, tudományos monográfiákat. Digitális kiadással, e-book (e-könyv) formátumban történő publikálással, valamint internetes szerverről történő tartalomszolgáltatás formájában (online) működtetett kiadással is foglalkozunk.
2014. december 15., hétfő
2014. november 10., hétfő
Ady váradi barátai
Tüzes Bálint és Tóth János beszélgetős könyve – Forró
századelő – végtére is nem annyira a „Holdat” magát, mint inkább annak
„udvarát” igyekszik feltérképezni. Magyarán: Ady váradi barátait, újságíró
cimboráit, szerelmeit szándékszik plasztikusan ábrázolni. Már a nevek puszta
felsorolása is rendkívül izgalmas: Szűcs Dezső váradi aljegyző és újságíró,
Halász Lajos újságíró Ady elválaszthatatlan ivócimborái, akiknek
polgárpukkasztó tréfáit ma is élvezettel csemegézi az ínyenc olvasó.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)