Bedarálja-e végül a
könyvipart az ebook-forradalom, vagy föltámad-nak papíralapú
kötetek, és visszaszorítják a digitális támadást? Az elmúlt
években sajátos dinamikát mutatott ez a küzdelem: előbb sorra
jelentek meg cikkek és elemzések arról, hogy a csata eldőlt, a
környezetszennyező papíralapú könyveknek annyi, mindent letarolt
a Kindle és az Amazon, majd tavaly jött az ellenmozgás, a cikkek
és elemzések, amik szerint a papíralapú könyv visszaszorított
minden támadást, a Kindle-eladások stagnálnak és az ebookok pár
éves aranykora már véget is ért.
Legutóbb a New York Times
tavaly szeptemberi cikke keltett nagyobb hullámokat:
az Amerikai Kiadók Szövetségének adataira építve írtak arról,
hogy érezhetően visszaesett az ekönyv-forgalom, a papíralapú
könyvek viszont sokadvirágzásukat élik. Az Egyesült Államokban
a független könyvesboltok rég nem látott profitra tettek szert
2015-ben, míg az ekönyvek eladása 10 százalékkal zuhant.
Ahogy az lenni szokott, a
valóságban a helyzet ennél némileg árnyaltabb. Erről Csordás
Attila, az eKönyv Magyarország ügyvezetője beszélt nekünk. Az
amerikai kiadókat tömörítő szervezet jelentését ugyanis hamar
követték az első kétkedő cikkek. A Fortune-ban például
Mathew Ingram arról írt, hogy a kiadók
számára kedvező eredmény csak akkor tartható fenn, ha kizárólag
a szövetségbe tömörülő nagyobb kiadók forgalmát nézzük.