A mindennapi élet eseményeinek hivatott krónikása a napi sajtó. Az újság, a hírlap az, amely az életben előforduló kis és nagy dolgokat, derűs vagy szomorú eseményeket, az Élet által írt vígjátékokat vagy drámákat a jövő számára – úgynevezett gyors hírszolgáltatással – megörökíti. Az újságíró az Élet íródeákja, aki tulajdonképpen a közönség szolgálatában áll. A közönségnek dolgozik, a közönségnek ír és ő a számontartója a közönség körében az Élet követelményei szerint előforduló eseményeknek. És minthogy az Életben előforduló minden esemény saját körünkből való, mindnyájunkat érdekel. Nincs a világon olyan história, amely valamennyire, kisebb vagy nagyobb mértékben, közelről vagy távolról, keletkezésében, esetleg kihatásaiban vagy következményeiben ne érintene bennünket. Hiszen, ha a fájdalom gyakorta megismétlődő, az Élet törvényei szerint elmaradhatatlan drámai esemény, vagy a – bizony – ritkább derűs események között egyszer-egyszer egy, koncepciójában nagyobb és nevezetesebb, meg idegeinkre inkább ható história kerül az újságíró tollára, legyen az bármilyen természetű, a közönség körében napokig élénk beszéd tárgyát képezi. Ez onnan van, hogy a mindennapi életben előforduló események iránt az emberi lélek szinte mágnetikus fogékonysággal bír. Így van aztán, hogy ami történik az Életben, az mindnyájunk eseménye.

Az újságíró pedig feljegyzi a történt eseményeket, számot ad róluk az ő közönségének. Csakhogy a napi sajtó, illetve az újság csak huszonnégy-huszonnégy óráig él. Akkor új nap következik és minden új napnak megvan a maga újságja.

Az előző nap újságja másnapra már régi használt papírrá lesz. Nagyon ritka hely az, ahol a lapokat gondosan megőrzik évről évre, ellenben az általános úzus az, hogy mihelyt megérkezett a friss lap, az előző napilapot nem vesszük többé kezünkbe, ha csak direkt megőrzésre félre nem tettük. Így aztán azok az események, amelyeket az újságíró, mint hű krónikás, megörökíteni akar újságja hasábjain, az elmúlásba, pusztulásba vesznek. Szebbnél szebb históriák, derűs vagy szomorú, vidám vagy drámai epizódokra borul rá ilyenformán a feledés szürke fátyola. Pedig hány olyan história fordul elő az életben, amelynek mint kimagasló és érdekes eseménynek nem szabad huszonnégy óra elmúlta után a múlt ködébe vesznie, amelynek élnie kell a rohanó új idők folyamán is.

Ez a könyv, amelyet Krónikák könyve címmel most kiadok, ezt a célt szolgálja. A nagyváradi újságírói működésem eddigi hat esztendeje alatt előfordult és általam megírt nagy eseményeket összegyűjtöttem és könyv alakban kiadom. Az olvasó könyvemben sok-sok ismerős névvel fog találkozni. Hat esztendő krónikáit adom át a holnapnak, a jövőnek, hat esztendő históriáiról lebbentem fel könyvemmel a feledés fátyolát, és célom, hogy ha a kedves olvasó kezébe veszi könyvemet, pár órára újból maga előtt láthassa a múltat, emlékezzék azokra a szomorú vagy vidám eseményekre, amelyeknek emléke az elmúlt idővel együtt egyre jobban elmarad mögöttünk.

Amikor e könyvemet a közönség felé nyújtom, az a meggyőződésem, hogy egy mulaszthatatlan kötelességnek teszek eleget, olyannak, amellyel a közönség megértését is bizonnyal megtalálom. És hiszem, hogy a közönség, amelynek én immár közel tizennégy esztendő óta írom hűségesen a napi krónikákat, és amely eddig szeretettel fogadta írásaimat, most is szívesen fogadja új könyvemet, a Krónikák könyvét.

Nagyvárad, 1920. január hóban. Ötvös Béla