Nánó Csaba Ahol fény, ott
árnyék is című interjúkötetét mutatták be szombat délután a Kolozsvári Állami
Magyar Színház emeleti előcsarnokában. A nagyváradi Europrint Kiadónál
megjelentetett könyv tizenegy interjút tartalmaz olyan kolozsvári színészekkel és
operaénekesekkel, akik már eltávoztak közülünk. Az interjúk jó része 1998–2000
között készült és a Szabadságban jelentek meg. A családias hangulatú
könyvbemutatón Derzsi Ákos, a kiadó igazgatója, Makkay József, az Erdélyi Napló
folyóirat főszerkesztője és Visky András, a színház művészeti vezetője osztotta
meg gondolatait a népes hallgatósággal.
– Egy könyv megszületése
mindig gyönyörű folyamat. Jó érzés a szeretettel és hozzáértéssel elkészített
könyvet a kezünkbe venni. Azon túlmenően, hogy nagyon emberi, meleg hangú
beszélgetéseket tartalmaz Nánó Csaba könyve, feltűnik még az olvasónak, hogy ez
a kötet olyan színháztörténeti korszakot rögzít, de jobb, ha azt mondom, hogy
kelt életre és hoz mozgásba, amit én a közösségi színjátszás korszakának
neveznék. Több interjú Harag György rendező személye köré összpontosul. Érdekes
volt azzal szembesülni, hogy kiváló alkotói magatartásán túl volt valami
sajátos titka Harag György személyiségének. Mégpedig az, hogy benne megbízó,
vele szeretettel és örömmel dolgozó csapatot tudott összehozni. Többször
szembesültem ezzel a ténnyel, amikor azokkal a színészekkel beszélgettem, akik
egykor a mesterrel dolgoztak. Nem csak színházcsinálóként, hanem a színház
iránt érdeklődő emberként is megemlítem: szeretem, ahogy Csaba kérdez. Néha a
kérdései meglepően direktek. Váratlan és nagyon személyes kérdéseket tesz fel,
mégsem szemérmetlenül, hanem őszinte érdeklődéssel. Ennek köszönhetően korábban
nem ismert tényeket tudhatunk meg az interjúalanyokról – mondta a kötetről
Visky András.
www.szabadság.ro 2016., január 26.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése