85. születésnapján köszöntötték Murádin László nyelvészt

Murádin László élete és szakmai pályája talán leginkább abban kivételes, hogy a 20. század történelmi terelőfalai és akadályai ellenére szívósan haladt és megmaradt a maga által választott úton. Az pedig a sors és a történelem elégtétele, hogy a nagy munkái úgy valósultak meg az elmúlt negyedszázadban, ahogyan korábban elképzelni sem lehetett volna, kisebb írásainak java része pedig szintén gyűjteményes kötetekbe kerülhetett.  

Életének lexikális adatai: 1930. november 29-én született az aranyosszéki Harasztoson. Iskoláit szülőfalujában, majd a gyulafehérvári Majláth Gimnáziumban, a kolozsvári Piarista Főgimnáziumban és a marosvásárhelyi Bolyai Líceumban végezte. A Bolyai Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet 1954-ben. Már egyetemi hallgatóként gyakornoka, rövid ideig tanársegéde a Magyar Nyelvészeti Tanszéknek. 1957-ben került át a Román Akadémia kolozsvári Nyelvtudományi és Irodalomtörténeti Intézetébe.

Három területen végzett egészen kivételes munkát. Az erdélyi magyar nyelvi tájak terepmunkásaként 1959–1966 között gyűjtötte össze A romániai magyar nyelvjárások atlasza anyagát. A kutatásra kiválasztott falvak, a meglátogatott kutatópontok (136 település) átfogják a romániai magyarság egész lakóterületét, a mintegy 3400 kérdés pedig kiterjedt a hagyományos falusi élet teljes fogalomkörére, a szókészlet legfontosabb elemeire. A következő három évtizedben az anyag szerkesztésével foglalkozott (a kiadás reménye nélkül), és sorban közölte elemző tanulmányait, jórészt szintén az atlasz anyagából (ezekből utólag két kötete is megjelent: Nyelvjárási tanulmányok. Székelyudvarhely, 1996.; Erdélyi magyar nyelvföldrajz. Nagyvárad, 2010.).  Az atlasz kiadása végül a Magyar Nyelvtudományi Társaság támogatásával, Juhász Dezső budapesti professzor és munkacsoportja közreműködésével vált lehetővé. A számítógépes technika órákra, napokra rövidítette le hónapok, évek munkáját. 1995-ben jelent meg az I. kötet, 2010-ben pedig az utolsó, a XI. (minden kötetben háromszáznál több nyelvtérkép!). Most már elmondható, és ezt elsősorban Murádin László nyugtázhatja nagy elégtétellel, hogy ez az atlasz egyedülálló a maga monumentalitásában, a kutatópontok számában, a nyelvi anyag egyöntetűségében és hitelességében. Méltó párja a 14 kötetes Erdélyi magyar szótörténeti tárnak. Nyelvjárástani munkásságáért a Magyar Nyelvtudományi Társaság 1974-ben Csűry Bálint-emlékéremmel tüntette ki, a Román Akadémia 1996-ban a P. Haşdeu-díjjal jutalmazta.

Péntek János

Nyelvművelés

A nyelvművelés célja  az, hogy a nyelvi közösség tagjait ennek az egységes, nyelvi eszményként számon tartott nyelvváltozatnak, az irodalmi nyelv szabályainak elsajátítására, helyes használatára buzdítsa. A nyelvművelés tehát nemcsak nyelvvédelem, elsősorban nem a nyelvi hibák, vétségek kimutatása, tiltó szabályok felállítása, hanem az anyanyelvi műveltség emelése, az anyanyelvi öntudat ébrentartása. A hangsúly az anyanyelv szellemének az elsajátításán van. A nyelvileg művelt ember nem csupán így vagy úgy, jól‑rosszul megérteti magát, hanem a nyelvet, gondolatokat, érzéseket, hangulatokat híven tolmácsoló hangszernek tekinti. Nemcsak a nyelvtudomány gondja ez, hanem az irodalomé is. Ez a gond irodalmi programokban többször is megfogalmazódott: a nyelv – kivált az irodalmi nyelv – nem pusztán hírközlő eszköz, hanem valamely történetileg kialakult etnikai közösség sajátos szellemiségének kifejlődése, lelki alkatának örök tükre; ezért a nemzeti nyelv fejlesztése, féltő ápolása és szenvedélyes pallérozása a legszebb írói feladat.

Nyelvművelés

Egy-egy szó kapcsán vi­lá­gosság derül a nyelv és a valóság, a nyelv és a gondol­ko­dás kapcsolataira. Hogyan alakítjuk nyelvünket  a társadalmi va­ló­ság szükségleteihez. Miként bokrosodik egy szó népes családdá, hogyan növekedhet kifejező értéke újabb és újabb jelentésárnyalatokkal bővülve. Betekinthet az olvasó a szófej­tés, a szótörténet világába: nyomon kísérheti bizonyos szavak jelentésbeli és alaki változásait.

Nyelvföldrajz

De mi is a nyelvföldrajz? Sajátos módszer, melynek segítségével a kutató a népi kultúra szókincséből összeállított kérdő-füzet segítségével a kérdésekre adott feleletek hangtani és alaki sajátosságainak figyelembe vételével állapítja meg a vizsgált terület nyelvjárását, és azt térképlapokon feltünteti. A térképlapokból összeállított nyelvatlasz pedig rendszerbe foglalja a különböző nyelvjáráscsoportokat, megteremti a nyelvjárástípusok összehasonlításának, valamint az adott nyelvjárás és az irodalmi nyelv viszonya tanulmányozásának lehetőségét