2015. május 11., hétfő

Több mint egy emlékkönyv...


Az Ady Endre Emlékmúzeumban vasárnap délután zajlott esemény programfelelőse a házigazda intézmény mellett- melynek vezetője, Imre Zoltán röviden köszöntötte az érdeklődőket-, a Várad kulturális folyóirat és az RMDSZ Bihar megyei szervezete által alapított Szacsvay Akadémia volt. A rendezvény első felében Szűcs László főszerkesztő és Szilágyi Aladár közíró díjazta azokat a szerzőket, akik helyezéseket értek el a Várad folyóirat utóbbi által kezdeményezett, A tudományok kertje címmel meghirdetett pályázatán...
...A Fehér Dezső által szerkesztett Biharvármegye -Nagyvárad kultúrtörténete és öregdiákjainak emlékkönyve 1933-1937, most megjelent reprint kiadvány előszavát jegyző Kormányos László történelemtanár többek közt arra hívta fel a figyelmet, hogy a kötetben Fehér Dezső által leírtak tulajdonképpen tükörképei annak, hogy milyen változásokat hozott Trianon a váradi magyarság és zsidóság életében, hogyan viszonyultak és alkalmazkodtak a kialakult új helyzethez... .
...Bár a könyvben erről már nem esik szó, tragikus vonása a város 20. századi történelmének, hogy ennek ellenére az említett zsidó származású személyiségek több mint 60 százaléka Auschwitzban halt meg 1944-ben. A könyvbemutató végén az Europrint kiadó és nyomda vezetője, Derzsi Ákos beszélt a nyomtatás érdekes kihívásairól.
Ciucur Losonczi Antonius

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése