Az Europrint kiadó 2000-es megalakulása óta számos témakörben jelentet meg tartalmilag és formailag egyaránt színvonalas kiadványokat. Kortárs és klasszikus irodalmi műveket, esszéköteteket, filmes, színházi, zenei és képzőművészeti tárgyú könyveket, tudományos monográfiákat. Digitális kiadással, e-book (e-könyv) formátumban történő publikálással, valamint internetes szerverről történő tartalomszolgáltatás formájában (online) működtetett kiadással is foglalkozunk.
2020. november 27., péntek
Szeretem ezt a csodálatos nyelvet, avagy Murádin László köszöntése
2020. október 20., kedd
Megjelent Ötvös Béla Május című kötete
„Egy kávéházban, ahol talán legzajosabb az élet, ahol éjszakánként víg zeneszó mellett durrognak a pezsgős palackok és amely egyben a bohémek kedvenc tanyája, egy sarokasztalnál újságírók ülnek. Munkájukat befejezték és most feketére gyűltek össze, amely mellett egy-két órát elbeszélgetnek. Mindegyiknek van valami mondanivalója. Hol egyik, hol másik beszél el egy történetet, amely vele esett meg, vagy amelyet megírt lapjában.
Mennyi dráma, mennyi tragédia kerül tollukra! Mennyi érzésről beszélnek, mennyi érzés rázza meg lelküket, mely lassanként edzetté válik, de sohasem lesz érzéketlen. Az újságíró szíve és lelke örökké érzésekkel van tele és ezért tud szilárd, elhatározott lenni. Egyik érzés hatalmasabb lelkében, mint a másik, és ha az egyik erejét, öntudatát csökkentené, a másik védbástya gyanánt áll és ő ismét az erős lelkű újságíró. Így van aztán, hogy egy igazi újságíró lelke egész világot ölel fel…”
2020. július 1., szerda
Megjelent a Kultika második száma
Gondolatok a karanténból
A 2020-as év sok szempontból hozott változást az életünkbe. Áldozataivá váltunk egy ismeretlen kór hozta változásnak, amely kivétel nélkül mindannyiunk életére hatással volt. Bár reakcióink mértéke nem mindig volt arányban traumáink súlyosságával, kétségtelen, hogy a változás felborította mindannyiunk addig megszokott életét. Az áldozat szó jogi értelmezésben mindenkire vonatkozik, aki bizonyítani tudja, hogy megkárosították, pszichológiai értelemben viszont sokkal tágabban értelmezhető. Hiszen ahányan vagyunk, annyiféleképpen éltük meg ezt a nem várt periódust. Sokan, akik amúgy nem szeretik munkájukat, még azok is lázadoztak egy idő után annak hiányából adódóan. Tény, hogy mindenkitől áldozatokat követelt a vírus okozta változás.
Antalka Ágota