2016. január 26., kedd

Bemutatták Nánó Csaba interjúkötetét

                      

Nánó Csaba Ahol fény, ott árnyék is című interjúkötetét mutatták be szombat délután a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában. A nagyváradi Europrint Kiadónál megjelentetett könyv tizenegy interjút tartalmaz olyan kolozsvári színészekkel és operaénekesekkel, akik már eltávoztak közülünk. Az interjúk jó része 1998–2000 között készült és a Szabadságban jelentek meg. A családias hangulatú könyvbemutatón Derzsi Ákos, a kiadó igazgatója, Makkay József, az Erdélyi Napló folyóirat főszerkesztője és Visky András, a színház művészeti vezetője osztotta meg gondolatait a népes hallgatósággal.


– Egy könyv megszületése mindig gyönyörű folyamat. Jó érzés a szeretettel és hozzáértéssel elkészített könyvet a kezünkbe venni. Azon túlmenően, hogy nagyon emberi, meleg hangú beszélgetéseket tartalmaz Nánó Csaba könyve, feltűnik még az olvasónak, hogy ez a kötet olyan színháztörténeti korszakot rögzít, de jobb, ha azt mondom, hogy kelt életre és hoz mozgásba, amit én a közösségi színjátszás korszakának neveznék. Több interjú Harag György rendező személye köré összpontosul. Érdekes volt azzal szembesülni, hogy kiváló alkotói magatartásán túl volt valami sajátos titka Harag György személyiségének. Mégpedig az, hogy benne megbízó, vele szeretettel és örömmel dolgozó csapatot tudott összehozni. Többször szembesültem ezzel a ténnyel, amikor azokkal a színészekkel beszélgettem, akik egykor a mesterrel dolgoztak. Nem csak színházcsinálóként, hanem a színház iránt érdeklődő emberként is megemlítem: szeretem, ahogy Csaba kérdez. Néha a kérdései meglepően direktek. Váratlan és nagyon személyes kérdéseket tesz fel, mégsem szemérmetlenül, hanem őszinte érdeklődéssel. Ennek köszönhetően korábban nem ismert tényeket tudhatunk meg az interjúalanyokról – mondta a kötetről Visky András.



www.szabadság.ro 2016.,  január 26.

2016. január 25., hétfő

Fazekas Ferenc nádudvari fazekas népi iparművész kiállításának megnyitója és könyvbemutatója

Fazekas Ferenc nádudvari (Hajdú-Bihar megye) népi iparművész kiállítását nyitották meg pénteken csodálatos fekete kerámiákból a nagyváradi Tibor Ernő Galériában (TEG), a magyar kultúra napi rendezvényen. A művész családjában több száz éves hagyományra tekint vissza a fekete kerámia készítése, és négy testvére közül a legkisebb fiúként abban a különleges élményben részesülhetett, hogy jelen volt édesapja egyéni kiállításán, amikor az a hatvanadik életévét töltötte be. A legkisebb fiú, aki felett eljártak az évek, most egy születésnapi kötettel is készült, amelynek címe Fazekas Ferenc 60 – Apai örökség, méltó emléket állítva ezzel édesapjának is. A kötetet a nagyváradi közönségnek szerkesztője, Kocsis Csababerettyóújfalui fotográfus és író is úgy mutatta be, mint többszörös jelképet, amelynek összeállításában nagy öröme telt. A kiállítással és könyvbemutatóval egybekötött eseményen Gavrucza Tibor, a galéria vezetője üdvözölte a népes közönséget, amelynek soraiban magyarországi vendégek is helyet foglaltak. A kiállítást Derzsi Ákos, az Europrint Kiadó és Nyomda ügyvezető igazgatója nyitotta meg, aki derűvel tartotta a kezében a friss kötetet, melyben többek között olyan edények fotográfiái láthatók, amelyeket jóllehet sokan dísztárgyakként állítanának ki az otthonukban, ám megalkotójuk teljes mértékben használati tárgyként álmodta meg őket – annak ellenére, hogy „az ötvenes években ezek a tárgyak valóban kikoptak a használatból, és napjainkban fokozatosan nyernek újra teret a háztartásokban” – mondta Derzsi Ákos. 
Fazekas Ferenc kifejezte köszönetét a megtiszteltetésért, hogy Nagyváradon lehet a magyar kultúra napján, hangot adva mesterségbeli hitvallásának, amely a tárgyak életre keltését, tartalommal való megtöltését, azaz mindennapi használatát foglalja magában. A művész szerint minden okkal történik, semmi sem véletlenül van azon a helyen, ahol éppen található, így például az edények díszítésénél, különösen a fekete cserépedények esetében a fény-árnyék hatásban keresendő az elhelyezés kigondolásának magyarázata; virágmotívumok ábrázolásánál ugyanakkor mindig szemmagasságban keresendők a formák, hogy tárolásuktól függően jól látszódjanak a díszítés vonalai.  A kiállítást február 9-ig lehet megtekinteni.
www.reggeliujsag.ro  január 26.

2016. január 21., csütörtök

Ködösítés



December 21. csütörtök - 16 óra 30 perc.
Nemcsak az emberek, hanem a természet is képes ködösíteni. Az utóbbinak ez is jobban megy.