2020. október 20., kedd

Megjelent Ötvös Béla Május című kötete

 

Ötvös Béla saját kiadásában megjelent Május (1909) című elbeszéléskötetével irodalmi sikert ért el. Úgy gondoljuk, hogy 111 év után itt az ideje egy kicsit elmerülni az akkori világ hangulatában. A továbbiakban egy kis ízelítővel keltjük fel figyelmüket. 

Egy kávéházban, ahol talán legzajosabb az élet, ahol éjszakánként víg zeneszó mellett durrognak a pezsgős palackok és amely egyben a bohémek kedvenc tanyája, egy sarokasztalnál újságírók ülnek. Munkájukat befejezték és most feketére gyűltek össze, amely mellett egy-két órát elbeszélgetnek. Mindegyiknek van valami mondanivalója. Hol egyik, hol másik beszél el egy történetet, amely vele esett meg, vagy amelyet megírt lapjában.

Mennyi dráma, mennyi tragédia kerül tollukra! Mennyi érzésről beszélnek, mennyi érzés rázza meg lelküket, mely lassanként edzetté válik, de sohasem lesz érzéketlen. Az újságíró szíve és lelke örökké érzésekkel van tele és ezért tud szilárd, elhatározott lenni. Egyik érzés hatalmasabb lelkében, mint a másik, és ha az egyik erejét, öntudatát csökkentené, a másik védbástya gyanánt áll és ő ismét az erős lelkű újságíró. Így van aztán, hogy egy igazi újságíró lelke egész világot ölel fel…

2020. július 1., szerda

Megjelent a Kultika második száma

 

Gondolatok a karanténból

A 2020-as év sok szempontból hozott változást az életünkbe. Áldozataivá váltunk egy ismeretlen kór hozta változásnak, amely kivétel nélkül mindannyiunk életére hatással volt. Bár reakcióink mértéke nem mindig volt arányban traumáink súlyosságával, kétségtelen, hogy a változás felborította mindannyiunk addig megszokott életét. Az áldozat szó jogi értelmezésben mindenkire vonatkozik, aki bizonyítani tudja, hogy megkárosították, pszichológiai értelemben viszont sokkal tágabban értelmezhető. Hiszen ahányan vagyunk, annyiféleképpen éltük meg ezt a nem várt periódust. Sokan, akik amúgy nem szeretik munkájukat, még azok is lázadoztak egy idő után annak hiányából adódóan. Tény, hogy mindenkitől áldozatokat követelt a vírus okozta változás.

                                                                                         Antalka Ágota

2020. március 3., kedd

Kottáskönyv-bemutató

    
    Vasárnap délután a nagykárolyi Károlyi-kastély lovagtermében mutatták be a csomaközi származású karmester, Hermann Szabolcs Szent István király mise — Nyolc Szent István király ének énekhangra és orgonára című kötetét. A kiadvány anyaga hat év munkája. A könyvbemutatón elhangzott beszélgetést és zenei műsort Fehér Imola moderálta, az eseményen részt vett főtisztelendő dr. Ágoston Ferenc, a Szatmári Egyházmegyei Liturgikus és Egyházzenei Bizottság elnöke, krasznabélteki plébános; Derzsi Ákos, az Europrint kiadó tulajdonosa, Visnyai Csaba tanár, aki több évtizedig volt a nagykárolyi Kalazanci Szent József-templom kántora és karnagya valamint Hermann Szabolcs, a Hermann Musik Egyesület alapítója, a budapesti Operettszínház karmestere, az aradi Filharmónia állandó vendégkarmestere, a könyv megálmodója és megvalósítója.


2020. február 16., vasárnap

Keresztény folyóirat indult Nagyváradon

Új, regionális magyar nyelvű folyóirat született Nagyváradon. KULTIKA címmel megjelent a Romániai Magyar Keresztény-demokrata Mozgalom időszaki kiadványa. Derzsi Ákos szenátor, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom alelnöke, s egyben a Kultika igazgatója lapindító ajánlójában a következőképp fogalmaz: „Egy új folyóirat alapítása esemény és egyben vállalkozás. Olyan vállalkozás, mely csak akkor válhat sikeressé, ha a kiszemelt olvasócsoport felfedezi benne az infor-mációszerzés, a párbeszéd és a kapcso-lattartás lehetőségét.” 
A KULTIKA keresztény gondolkodást, szemléletet sugárzó folyóirat. Az első száma ingyenes, és a Moscovei utca 7. szám alatt lehet hozzájutni.
KIADÓ: Europrint Kft., a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és Bihar megyei Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom megbízásából.

2020. február 1., szombat

Kötetbemutatók a Magyar Kultúra Ünnepén


A nagyvárad-rogériuszi refor-mátus templomban vasárnap délelőtt tartott istentisztelet után a Magyar Kultúra Napja rendezvény-sorozat kereté-ben mutatta be az Europrint néhány kiadványát Derzsi Ákos, a kiadó tulajdonosa.
A Kerekes József tiszteletes igehirdetését követő könyv-bemutatón Derzsi Ákos el-mondta, hogy két olyan könyvet is elhozott, melyek megjelentetését az tette lehetővé, hogy az utódok megbecsülték, értékelték és megőrizték azokat a kéziratokat, amelyeket őseik hagytak rájuk. Egy ilyen megbecsülés eredményeként láthatott napvilágot még 2018-ban B. Sárközi Gergely Élményeim, küzdelmeim és szenvedéseim katonaéletemből a világháborúban című naplója, melyet a szerző dédunokája, Sárközi Zoltán bocsátott az Europrint kiadó rendelkezésére. A kötetből Molnár Júlia színművésznő, Sárközi Zoltán felesége olvasott fel egy rövid, drámai részletet. A másik hasonló körülmények között napvilágot látott kötet Ötvös Béla Fehér bestia című regénye, amelyet az egykori neves újságíró valaki másnak az első világháborúhoz köthető élményei, tapasztalatai alapján írt meg.
A mű kéziratban maradt, és Ötvös Béla unokája, Péter Sándor adta át azt az Europrint kiadónak. A Fehér bestia először kerül nyomtatásban az olvasók elé. A következő kiadvány, amiről említést tett Derzsi Ákos, Hermann Szabolcs Szent István király mise; Nyolc Szent István király ének című kottagyűjteménye volt. Ebből a kiadványból Boros Ferenc orgonista szólaltatott meg két részletet. A szerző, Hermann Szabolcs egyébként a kolozsvári zeneművészeti akadémián szerzett karmesteri képesítést, jelenleg a budapesti Operettszínház karmestere. A továbbiakban Derzsi Ákos említést tett a Rivalda – avagy mosoly a múltból című kiadványról, melynek írásait, anekdotáit Nemlaha György szerkesztette kötetbe, illetve Nánó Csaba Az élet körhintáján című interjúkötetéről, amelyben többek között Törőcsik Marival, Bodrogi Gyulával, Koltai Róberttel, Szörényi Leventével, Demjén Ferenccel készült interjúk olvashatók. Végezetül röviden bemutatta az Europrint által kiadott Kultika című folyóiratot, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom lapját. Az új folyóirat a tervek szerint negyedévente jelenik meg és mindegyik lapszám egy tematikára fog épülni. A most megjelent első lapszám a családi kör témáját járja körül, a következő lapszámok a szakmai kiégésről, valamint az y generációról fognak szólni. A kiadványokat jutányos áron meg lehetett vásárolni a templom előcsarnokában, a Kultika folyóirat első számát ingyen elvihették a hívek.

Bihari napló 2020. január 28., kedd