A havasok alján, Vármezőnél eredő Nyárád – mely Orbán Balázs szerint a legszé-kelyebb folyó, hiszen erede-tétől a Marosba ömléséig a Székelyföldön marad – szép-séges, szelíd és változatos tájon, falvak sűrű láncolatán és gondosan megművelt földeken halad keresztül. Ezt a vidéket nem annyira néprajzi jellegzetességei, mint inkább karaktere, többé-kevésbé egységesnek mond-ható etnikai képe teszi egységgé. Történetileg vár-megyei és székely széki területek kerültek a kiegyezés utáni megyei közigazgatás alá, s mára már az együvé tartozást megerősíti a völgy (s mellékvölgyei) viszonylagos zártsága, a noha alacsony, de mégis érezhető dombvonulatok, melyek a Székelyföld határos területeitől, s főképpen a Maros völgyének heves lüktetésétől elzárják. Három részre szokás tagolni, Alsó-, Középső- és Felső- Nyárád mentére (ezek kijelölése Orbán Balázstól származik). A három tájegység dom-borzatának és ezáltal gazdaságának, karakterében eltér egymástól, mégis – éppen a folyóvölgy és a középen fekvő vásáros hely, Nyárádszereda szervező erejének köszönhetően – gazdasági és társadalmi egységet képez.Az épített örökség javát napjainkra már a templomok adják, a falvak képe (főleg a forgalmasabb főút melletti települése- ken) alig-alig tartalmaz megmaradt régi házakat. Ám a telepü- léskép szinte végig földszintes maradt (ami talán a megélhetés nehézségét mu-tatja) és a félreeső falvakban szép 19. száza- di épületeket találunk, néhol – mint például Nyomáton – akár egységes utcaképet is. Itt kell megemlítenünk az egész Nyárádmente legszebb, legegységesebb, legszeretetreméltóbb – és legelhagyatottabb – faluját, Kendőt, ahol az idő szinte megállt, a fatornyos templom körül, s a kicsi utcákban álló dülöngélő kapuk és kerítésektől őrzött házak között.A templomok nagyobb része a 18–19. században épült. Ugyanakkor a Nyárád középső és fölső folyása mentén (a hadak útjától távolabb) szépséges, büszke középkori templomok állnak, elfoglalván a messzire néző dombtetőket, mint Berekeresztúron, Szentgericén, Szentlászlón, Szentimrén, vagy éppen Szentannán.Járjuk tehát végig a Nyárád mente falvait és tájait Orbán Balázs nyomában a Marostól a forrásvidékig a történelmi, az irodalmi és a tárgyi – elsősorban az épített – örökség számbavételével!