„Egy kávéházban, ahol talán legzajosabb az élet, ahol éjszakánként víg zeneszó mellett durrognak a pezsgős palackok és amely egyben a bohémek kedvenc tanyája, egy sarokasztalnál újságírók ülnek. Munkájukat befejezték és most feketére gyűltek össze, amely mellett egy-két órát elbeszélgetnek. Mindegyiknek van valami mondanivalója. Hol egyik, hol másik beszél el egy történetet, amely vele esett meg, vagy amelyet megírt lapjában.
Mennyi dráma, mennyi tragédia kerül tollukra! Mennyi érzésről beszélnek, mennyi érzés rázza meg lelküket, mely lassanként edzetté válik, de sohasem lesz érzéketlen. Az újságíró szíve és lelke örökké érzésekkel van tele és ezért tud szilárd, elhatározott lenni. Egyik érzés hatalmasabb lelkében, mint a másik, és ha az egyik erejét, öntudatát csökkentené, a másik védbástya gyanánt áll és ő ismét az erős lelkű újságíró. Így van aztán, hogy egy igazi újságíró lelke egész világot ölel fel…”