Az asszony nem ember? Nyelvművelő írások (240 írás)

Nagy költőnk, József Attila, a hagyatékában fennmaradt egyik töredékében írja: „A magyar szóból finom műszer lett, zajtalan sebességű gép, mellyel a mérnöki elme könnyedén alakíthatja fogalmait. De a lélek homályos vidékeit is lágyan kiemeli mélyeiből költőink ihlete. Nyelvünkkel megmintázhatjuk a kővágó motorok pergő zaját, az udvar sarkában gubbasztó, maroknyi szalmaszemét alig-alig zizzenő rebbenését. Egyszóval nyelvünk ősi és modern, erdei, mezei és városi, ázsiai és európai.”Nincs költőnk, ki ne vallaná: nyelvünk a legcsodálatosabb hangszer, mely képes kifejezni mindannyiunk gondolatait, érzéseit, örömét, bánatát, töprengését éppúgy, mint a legelvontabb filozófiai következtetéseket vagy a természettudós szigorú egyértelműséget követelő, bonyolult felfedezéseit. A kifejezés lehetősége sokszínű, mert a nyelv lényegében ugyanazt a cselekvést, tulajdonságot, dolgot többféle, árnyalatokban eltérő szavakkal, kifejezésekkel képes megnevezni. A nyelv gazdagsága és sokszínűsége vitathatatlan. A kérdés csak az, hogy ki-ki birtokában van-e a nyelvi és nyelvtani változatoknak, ismeri-e a stilisztikai lehetőségeket, a fogalmazás és szerkesztés szabályait? Az igenlő válaszért mindent meg kell és kellene tennie a családnak, az iskolának, a közösségnek, mindannyiunknak.

Részlet az előszóból

Jegyzet a Rádiónak (2o17. szeptember 13.)

               HOGY MIKET BESZÉLÜNK!                          

Murádin László, a 86 éves nyelvész legutóbbi kötetét – a Hókuszpókuszt – olvasva kedvünk támadt keresni—kutatni a dolgok eredetét; utánanézni a dolgoknak; elgondolkozni azon, hogy miket beszélünk. Mert olykor jobb lenne, ha hallgatnánk. A könyv az Europrintnél jelent meg, Nagyváradon.

A kötet egyik cikkében szó esik a csúzról – a reuma megfelelőjéről. Továbbá a francról – ami vérbajt jelent. A fenéről, ami rákos daganat. Vagy a gutáról – ami agyvérzést jelent. Ha tudjuk ezt, hogyan mondhatunk ilyeneket? - Álljon belé a csúz! A franc essen belé! A fene egye meg! A guta üsse meg! Ilyen beszéddel halálos betegséget kívánunk embertársunknak, és biztos pusztulást. Hát ilyen emberek vagyunk mi? Ezeket hallva képet alkothatunk magunkról is – és másokról is -, akik szemrebbenés nélkül ilyeneket beszélnek. Gondolkozzunk el egy kicsit rajta...

Murádin Lászlónak számtalan kötete jelent meg. Néhánynak a címét idéznénk, hogy fogalmat alkothassunk, mivel is foglalkozik az örökké aktív nyelvművelő. Az egyik könyvének címe: a Szavak titka. A másiké: a Szavak színeváltozása. A harmadiké: Anyanyelvünk ösvényein. A következőé: Ki volt az a bizonyos Déákné?... De a könyveiből megtudhatjuk sok erdélyi magyar helynév eredetét is – ami jól jön, ha otthon akarjuk érezni magunkat e földön.

De az is jól jön, ha időnként tisztázzuk, miről is beszélünk. A címadó szó – a hókuszpókusz – például a szemfényvesztő, a bűvész varázsszava. Hamis látszatra utal, megtévesztő ceremóniára, formaságra, hűhóra. Van belőle részünk elégszer. Hókuszpókusz például az egész politika, a parlamenti munka, a nép állandó látványos – vagy kevésbé látványos – hitegetése. De honnan is ered ez a szó? A latin nyelvű katolikus misében elhangzó hoc est corpus (meum) egy szóba való összevonásából, magyarításából. Először a protestánsoknál terjedt el – széles körben. Ma viszont már nem kegyeletsértő kifejezés. „Csupán” kórrajz – egy társadalmi betegség jellemzője.

A hodály szavunk kezdetben juhakolt, birkaistállót jelentett. Aztán  a nagy, dísztelen, barátságtalan helyiséget is kezdték így nevezni. A szó török eredetű, megvan a románban, újgörögben, a macedónban, a szerb-horvátban, sőt az ukrán nyelveben is. Mi a románból vettük át, akárcsak a pakulárt, a berbécset, az esztenát, az ordát. És jól tettük, hogy átvettük, mert még ma is szükség van ezekre a szavakra. A nyelv változása – miként azt e könyvből is megtudhattuk - demokratikus folyamat, nem szégyen átvenni azt, amire szükség van. Csak a fölösleges dolgok és kifejezések átvétele, ránk kényszerítése okozhat bajt. Ettől védelmeznek az igazi nyelvművelők, így Murádin László is.

Zsehránszky István